Advent

November 30-án délután iskolánkban ismét megszerveztük hagyományos adventi koszorú készítő kézműves foglalkozásunkat, amelyen bárki elkészíthette adventi koszorúját és vihette haza, hogy majd otthon  advent első vasárnapján a család meggyújthassa rajta az első szál gyertyát. Ezzel kezdetét veszi  a várakozás, a karácsonyi ünnepekre valófelkészülés izgalmas időszaka.

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Pályaorientációsnap az iskolában

November 10-én második alkalommal tartott iskolánk a tanév rendjéről szóló rendeletlehetőségeit kihasználva pályaorientációs napot. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeket már első évfolyamtól kezdve, mindig az életkorukhoz igazított-tevékenységeken keresztül és annak megfelelő módszerek segítségével folyamatosan megismertessük a foglalkozások, szakmák sokaságával. Célunk, hogy nyolcadik évfolyamra sok-sok tapasztalattal, élménnyel rendelkezzenek diákjaink, és ezzel Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Kiváló az idei „papírtermés”

 Iskolánkban évről évre nő a behozott papírhulladék mennyisége. Az őszi papírgyűjtés igen sikeresen zárult, hiszen a teljes mennyiség: 17 040 kg volt. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 106,5 kg papírt hoztak diákjaink. Az idén nemcsak osztályok közötti verseny zajlott, hanem az egyéni teljesítményeket is rögzítettük. Alsó és felső tagozaton is Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Legek bálja Csólyospáloson

Immár negyedszázada, hogy Katalin-bál néven jótékonysági estet szervezünk a szülőkkel összefogva, amelynek nemes célja a Csólyospálosi Általános Iskola és az itt tanuló diákok támogatása. Soha ilyen sokan nem voltunk még ezen a rendezvényen, amely remek visszajelzés számunkra egyrészt arról, hogy fontosnak tartják az idelátogatók  iskolánk támogatását, másrészt arról, hogy jól Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Rólunk írták

A legjobbiskola.hu oldala az idén is elkészítette a magyarországi iskolák rangsorát, amelyet az országos kompetenciamérések eredményei alapján állapítottak meg. A Kunsági Hírlap hasábjain bukkantunk az alábbi – számunkra örömteli -hírre.  

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Örökös Boldog Iskola Címátadó Ünnepség

Az idei már a negyedik tanév, melynek során intézményünk egyes tanulócsoportjai boldogságórákon játékos, élményszerű foglalkozások keretében ismerkednek a boldogság összetevőivel. A program célja, hogy erősítsük a gyermekek pozitív életszemléletét, olyan gyakorlati ötleteket adjunk nekik, melyek hozzájárulnak a kudarcok, nehézségek feldolgozásában. Lehetőséget adnak ezek az alkalmak az érzelmek kifejezésére, őszinte beszélgetésekre, Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Tanévnyitó, harangszentelő és könyvtáravató ünnepség Csólyospáloson

Az idei tanévünket a szokásostól eltérően, rendhagyó módon nyitottuk meg, amelynek több oka is volt. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Plesovszkiné Ujfalucki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ Igazgatója, aki elmondta, hogy a tankerület 40 intézménye, 20 000 diákja, 2 000 pedagógusa, 200 nevelést oktatást segítő munkatársa, 450 technikai dolgozója nyitja meg az Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Csólyospálosi Tagintézménye (6135 Csólyospálos, Kossuth L.u.58.) beiskolázási körzete: Csólyospálos község közigazgatási területe