Rímbe szedett természet

(Galériával) Október 8-án nagy izgalom költözött a csólyospálosi iskola 3. és 4. osztályába. Hat kisdiák készült Szegedre, és velük izgultak osztálytársaik is. Év elején kaptuk a felhívást, hogy szavaljunk a füvészkertben. Szívesen jelentkeztek gyermekeink erre a megmérettetésre is.

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Lány kézilabda Csólyospáloson

(Galériával) A Deszki SC sportegyesülettel együttműködve indult el ebben a tanévben, iskolánkban a lány kézilabda szakkör. Több korosztályban vagyunk érintettek a térség utánpótlás bajnokságában. Az U12- es csapatunk eddig két mérkőzésen van túl.

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A tanév első jeles zöld napja az Állatok világnapja

(Galériával, Videóval) A tanév első jeles zöld napja az Állatok világnapja, melyet minden évben Assisi Szent Ferenc emlékére október 4-én tartunk. E jeles napnak nemcsak az a célja, hogy erősítse az emberek és állatok közötti kapcsolatot, hanem felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára, a felelős állattartásra is.

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Diákönkormányzat

Iskolánk diákönkormányzata szeptember 23-án megtartotta alakuló gyűlését. Minden osztály 3 főt választott tagjai közül képviselőnek. Ebben a tanévben a következő tanulók váltak a diákönkormányzat tagjává: 3. osztály: Dudás Ramóna, Krisztin Petronella, Provics Zalán 4. osztály: Fischof Dávid, Harcsa-Halász Bendegúz, Lendvai-Barka Ábel 5. osztály: Gombos Milán, Kocsispéter Netti, Mezei Zétény 6. Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

„Kihelyezett hon- és természetismeret óra”

Az időjárás kedvezett szeptember 25-én a hatodik osztályosoknak és a zöldike szakkör tagjainak, akik kerékpárral ellátogattak Kömpöcre. A Márton Gyűjteményes Házban érdeklődve figyelték a lelkes, alapos bemutatást. A majd százéves ház ízelítőt adott nekik abból, milyen körülmények között élhettek dédszüleik. Érezhették, milyen is lehetett a mindennapokat, ünnepeket megélni egy kicsi Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A magyar népmese napja

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!” A Magyar Olvasástársaság 2005-ben ezekkel a szavakkal hívta fel a figyelmet a Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Október 1. A Zene Világnapja

Ebből az alkalomból rajpályázatot hirdettünk a gyerekeknek „Mit jelent neked a zene?” címmel. Szabadon választható technikával graffiti-szerű alkotásokat vártunk a nagyobbaktól. A beérkezett munkák mindegyikét jutalmazzuk rajzórai ötössel és apró ajándékkal. A rajzok a világnap hetében az iskola bejáratánál kiállításra kerültek, a gyerekek megnézhették saját és társaik munkáját. Pénteken reggel Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Csólyospálosi Tagintézménye (6135 Csólyospálos, Kossuth L.u.58.) beiskolázási körzete: Csólyospálos község közigazgatási területe