Nehéz időkben is hinni kell,
s várni a szépet, a csodát,
fenyőfont koszorún égi jel,
három lila s egy rózsaszín láng.
(Nyiraty Gábor)
Elérkezett a gyermekek által várva várt ünnepkör, az advent. Ilyenkor mindenki megáll egy-egy pillanatra, belekúszik saját gondolataiba, vesz egy hatalmas levegőt és visszatekint, miközben meggyújtja az első gyertyát a koszorúján, és gyermekeivel, párjával, unokáival, dédunokáival énekli (még ha csak az éteren keresztül is) azokat a csodás dalokat, melyeket már egészen kicsi korától fogva talán dédnagymamájától tanulva valamikor nagyon-nagyon régen zengetett. A dallam ugyanaz, csak a körülöttünk lévő világ változott. Csodát hívunk, csodát várunk.
De ahhoz, hogy megtörténjen ez a csoda, szükség van egy-egy gyertyaszálra és arra a melegségre, amely a szívünkben lakik, és amely összeköt minket egymással. Ezért iskolánkban már hagyomány, hogy az asztalra kerülő koszorúkat ünnepi hangulatban, együtt készítjük el. Ez az idén sem volt másként, csupán annyi változást hozott jelen helyzetünk, hogy most osztályonként fogtunk neki eme nemes feladatnak a gyermekek védelme és mindannyiunk érdekében. Hihetetlen csoda volt látni, amint a kezük alatt formálódtak az élettelen alapok, száraz virágok, díszek, és az idő előrehaladtával megteltek élettel, történetük lett, és mindezek mellett megjelent a vidámság, a szeretet, az önbizalom, az egymásra figyelés és az egység gyönyörű fuvallata, amely belengte a termeket. Igazi mesterművek születtek, és azokra joggal voltak büszkék ezek a kis alkotók. Szívük összes szeretetét beleadták munkájukba, hogy amikor hétről-hétre fellobban az aprócska láng, és felcsendülnek az énekek, betölthesse az egész otthonukat ez a gyönyörű érzés.
Embert próbáló időszakot élünk, de ha hagyjuk, ez a csoda és az icike-picike láng körbefonja lényünket, bekúszik otthonunkba, kapcsolatainkba, és ha csak egy-egy picurka időre is, de békét és megnyugvást hoz nekünk.
Faragó Antal Gáborné
technikatanár
Galéria:
